A görög kupa elődöntőjének az első meccsén a bajnokságban kieső helyen álló Lamia fogadja a 3. helyezett PAOK csapatát.

Meglepő, hogy a Lamia eddig eljutott a kupában , tekintve a bajnokságbeli szereplésüket. Eddig szerencséjük volt, mert elkerülték a jobb csapatokat, legutóbb a negyedosztályú Apollon Paralimniout sikerült kiejetniük. A másik oldalt a PAOK-nak nehezebb dolga volt ,nekik a jelenlegi első helyezett Panathinaikoszt kellett megverniük.

A PAOK nagyon jó formában van, 18 meccse nem kapott ki és mindössze 4 döntetlent ért el. A hazaiak a kupán kívül utoljára októberben érezhették a győzelem ízét.

A két csapat eddig 14 tétmeccsen találkozott, amiből a PAOK 13-at megnyert és 1-et ikszelt. A legutóbbi találkozójukon egy sima 3-0-ás győzelmet arattak.

A vendégek mindig komolyan vették a kupát, most is teljes kerettel utaznak a Lamiához.

Nem számítok gólgazdag meccsre, de a PAOK meg fogja próbálni már idegenben letudni ezt a párharcot.

Tippünk:

 

Gyakran ismételt kérdések

Az esélytelenebb csapat elleni meccsen is érdemes óvatosan fogadni?

Igen, még ha egy csapat papírforma szerint jóval esélytelenebb is, kupameccseken gyakoriak a meglepetések, ezért ez a tipp sem tekinthető kockázatmentesnek.

Kapcsolódó tartalmak

Van saját tipped erre a meccsre? Osszd meg kommentben a többiekkel!

3 Hozzászólás “Csütörtöki foci tippünk – Lamia v PAOK”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Új kaszinók
Szerezd meg a 550%-os üdvözlő bónuszt!
Szerezd meg az üdvözlő bónuszt 1.2M Ft-ig!
Szerezd meg az üdvözlő bónuszt 1M Ft-ig!
Szerezd meg az üdvözlő bónuszt 800.000 Ft-ig!
Szerezd meg a 350%-os üdvözlő bónuszt!
Szerezd meg a 550%-os üdvözlő bónuszt!